2012. április 11., szerda

Tojás a Boldog Tyúkfarmról

Mikor András gazdát és az ő boldog tyúkjait meglátogattuk a Boldog Tyúkfarmon, cseppet sem békés kép tárult elénk. Éppen egy nagy malacot húztak vasra és kezdtek hozzá a „boncolásához”. De András gazda elénk jött és megnyugtatott, hogy jó helyen járunk és megmutatta a tyúkjait is. A hatalmas épületben a sok-sok szárnyas élte a mindennapjait, rohangáltak, ettek-ittak, perlekedtek és ha kedvük szottyant felreppentek a mélyalomra és zavartalan körülmények mellett megtojták a produktumot a friss tojást.

Én, aki az egész életemet leéltem úgy, hogy nem igazán nézegettem hányas szám van a tojáson, a frissen szerzett tudományomat fitogtattam, hogy ez a tojás kettes besorolású még elmegy kategória, hiszen a TVE filmjében is azt láttam, hogy csak a szabadon kapirgálós tyúk tojása az igazi. Miután az első posztban András gazda úgy érezte leminősítettem a tyúkjait (pedig nem volt szándékomban) megkért, hogy az ő szavaival tolmácsoljam nektek hitvallását a megbízható tojásairól.

2 alternatív tartás:
Azért csinálom így, mert ez a legjobb a tyúkoknak és nekünk fogyasztóknak. Az állatok egy zárt épületben szabadon, mélyalmon vannak, szaladgálhatnak, repülhetnek, porfürdőzhetnek, balhézhatnak egymással, kapirgálhatnak, ha akarnak, beugranak a kiszalmázott fészekbe és odatojnak, ha nem akkor ahol eszükbe jut. Állandóan van előttük enni és inni való. A takarmány közelben termelt kukorica, búza, napraforgó, lucerna ideális keveréke megdarálva, vitaminokkal, ásványi anyagokkal feldúsítva. Világítunk nekik, szellőztetünk, beállítjuk az ideális hőmérsékletet, rendszeresen ellenőrizzük életkörülményeiket. Biztosítjuk nyugalmukat. Vegyszer, gyógyszer, hormon, hozamfokozó, festék, nálunk ismeretlen. A vizet egy bevizsgált 96m mély pozitív kútból kapják. A rágcsálókat macskák irtják, vad madarakat a szúnyogháló kizárja.
Ez olyan, mint egy jó óvoda, iskola, ahol egész nap biztonságban ellenőrzött körülmények
közt vannak gyermekeink.



Ország jelzések: HU= magyar, ES= spanyol, LI= litván, PL= lengyel, stb.

Engem a tojás meggyőzött. Szép nagyok, frissek és megfelelően sárgák. És sok-sok keserű kudarc után végre egy tojás, aminek keményre főzve le tudom bontani fehérje nélkül a héját.

Árvai Krisztina

2012. április 2., hétfő

Alternatív takarítás azaz a „vegyi háború” megszüntetése

Nemrég egy előadás része volt a környezetbarát mosás és takarítás. Bár a praktikák nem ismeretlenek hiszen szüleink, nagy szüleink számára ez szinte tudomány, de én úgy érzem a mai életben teljesen elfeledtük. Tavaly részt vettem egy Öko-kör programban és ott hallottam igazán a citromsav a mosószóda vagy a szódabikarbóna csodáiról.
Azóta fokozatosan „kizöldítettem” a takarító és mosószereimet. Most az Éléskamra elindulásával páran kérdezték, hogy vannak a Rendelési listán ezek a természetes tisztítószerek, de mire is lehet őket használni. Ebben ez az összefoglaló segít nektek:

Mire van szükségünk valójában? (A reklámozott termékek helyett)

  • Ecet
  • Citromsav por
  • Mosószóda (jó zsíroldó, vízlágyító, a gombák nem kedvelik)
  • Szódabikarbóna (vízlágyító, gomba mentesítő)
  • Bórax (fertőtlenít, fehérít, gomba, vírus és baktérium mentesít)
  • Alkohol
  • Esetleg mosószappan
  • Természetes illóolaj

Mosószóda:(nátrium-karbonát) általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle.
Vízlágyító, ezáltal a mosópor valóban hatékonyan tisztít (köztudott, hogy a kemény vízben nehezen oldódik a mosópor)
Tisztító és zsíroldó hatása miatt erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására kiválóan alkalmas, általános tisztítónak is használható
Környezetbarát mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékterméke. 
A szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por. Patikában 200 grammos csomagolásban kapható.
Az ecet fertőtlenítő-, és vízkőoldószer. Az utolsó öblítővízbe keverve lágyítja a mosott ruhát és élénkíti a színeit. Az öblítőtartályba az előzőleg vízzel háromszorosára hígított húsz százalékos ecetet önts, a jelzés szerint vagy egy csészényit! A háztartásokban alkalmazott hígított ecet a környezetre nem ártalmas.
A citromsav gyenge természetes sav. Fehérítőszerként használhatod. A természetben lebomlik. Étkezési minőségű citromsavat szörp és lekvártartósításhoz is lehet használni.
Bórax (nátrium-borát, nátrium-tetraborát) a bórsav nátriummal alkotott sója. Általában puha, színtelen kristályokból álló fehér por formájában fordul elő. Vízben jól oldódik.  

Mosódió
Törj fel 3-5 szem diót (a szennyezettség mértékétől, ill. a dió nagyságától függően).
- Emeld ki a magját (ha van), erre nem lesz szükség. A héjakat tedd az erre a célra rendelhető textilzsákocskába és kösd össze.
- A tasakot egyszerűen tedd a szennyessel együtt a mosógépbe.
- Mindenfajta textíliához és minden mosási hőfokon használható. Mosás után a mosódió héjakat a kis zacskóban szárítsd meg, s egy következő mosáshoz újra felhasználhatóak. A második használat után a héjak a szemétbe vagy a komposztba dobhatóak.
- További mosószer vagy öblítőszer hozzáadása sem előmosás nem szükséges.
- Fehér mosásnál ajánlatos természetes fehérítőszer hozzáadása de az is megteszi ha egy csomag sütőport teszel a mosópor-adagolóba.
- A mosódióval mosott ruhák semleges illatúak. Ha szeretnéd, hogy a frissen mosott ruhák illatosak is legyenek, lehet a mosódiót tartalmazó textilzsákocskára a gépbe helyezés előtt egy kevés illóolajat (pl. levendula, narancs, rózsa, citromfű stb.) cseppenteni. Ha viszont ragaszkodsz a megszokott öblítő illatához lehet gazdaságosabban használni. Elég a korábbi mennyiség egy töredéke hiszen a ruha lágyításáról a mosódió gondoskodik.



Fürdőszoba
A fürdőszobai munkák során az ecet és a szódabikarbóna a hatásos. Én citromsavat használok mert az ecet „illatát” nehezen viselem.
Az ecet természetes vízkőoldó, forró vízzel kombinálva még hatásosabb. A citromsav gyengébben de szintén oldja a vízkövet.
A szódabikarbóna önmagában vagy vízzel, ecettel keverve súroló-, és általános tisztítószer. A WC-t szintén szódabikarbónával vagy ecetes vízzel súrold ki.
A legagresszívebb és egészségünkre legkárosabb bolti tisztítószerek közé tartoznak a lefolyótisztítók. Szelídebb, de hatásos módszer, ha az eldugult lefolyóba szódabikarbónát teszel majd ecetet öntesz rá végül a habzás után forró vízzel leöntöd.
Wc tisztítás: Vízkőoldásra ecetes víz. Fertőtlenítésre 70%-os alkoholba zsálya- és levendulaolajat kell keverni. Ezzel le lehet fertőtleníteni bármit. 2 perc hatóideje van. Végül le kell törölgetni ruhával.
Fuga takarítás: vízbe 1 ek. mosószódát, 1 tk. szódabikarbónát és 1 tk. bóraxot.
Penész: bóraxszal el lehet távolítani. Ha azt akarjuk, hogy soha ne jöjjön vissza nagyon erős szódabikarbónás oldattal permetezzük le a felületet. Ezzel a gombák életfeltételeit erősen korlátozzuk, ellehetetlenítjük.
Kád: ecet + sütőpor
Mosás: A mosóporadag 1/3- a, tetszés szerint 1/2 - e helyettesítendő mosószódával. Nem veszi ki a textíliák színét, minden puhább, tisztább lesz. Ajánlott hőfok: 40-60 Celsius. Mosópor-felhasználásunk csökkentésével már sokat tehetünk környezetünk megóvásáért.
Áztatás: Az erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosás előtt egy éjszakára áztasd langyos, szódás vízben! Ügyelj itt a textília színtartósságára!
Fehér ruhákhoz: 1-2 kanál szódabikarbóna vagy 1 csomag sütőpor a gépbe, így nem szürkülnek be a ruhák. 

Konyha
Azokon a felületeken, amelyek ételeinkkel érintkeznek végképp semmi helye az agresszív vegyi anyagoknak!
Súrolószerként: alkalmazható a fürdőben már bevált ecet és szódabikarbóna.
Tűzhelytisztításra: szódabikarbóna vagy mosószóda és víz keverékéből készített pasztát használhatsz. (Kifizetődő a megelőzés: ne hagyd ráégni a kifröccsent ételmaradékot, minden sütés-főzés után töröld át, illetve béleld ki a sütő alját alufóliával!)
Sütő és rácsainak: Dörzsit bevizezni, mosószóda és szódabikarbóna rá és megsúrolni.
Mikrohullámú sütő: Tegyél egy tál citromos vizet ezt párologtasd el. A citromos gőz feloldja a rászáradt szennyeződést és így könnyebben kitörölheted nedves ruhával.
Felmosáshoz: mosószóda 1 ek. vödör meleg vízbe + fertőtlenítőnek levendulaolaj vagy teafaolaj a felmosáshoz. (csak 2 csepp!)
Általános tisztító:1 l meleg víz+ 1 ek mosószóda(csempe,tűzhely,linóleum) esetleg illóolaj illatosításra.
Kézi mosogatás: 6-8 evőkanál mosószóda+fél liter víz. Kitűnő mosogatószer de kicsit folyósabb a megszokottnál. Lehet por formájában is szórni de úgy szárítja a kezet. Odaégett edényeket kicsit felöntöm vízzel majd szódabikarbónát szórok bele. Hagyom néhány órát. Ezután könnyű elmosogatni. Az üvegedényeket utána ecetes vízzel öblítsd különben foltosan száradnak. Alumínium edényeket ne moss vele!


Szagtalanítás, illatosítás
A szódabikarbóna kiváló szagtalanító: a hűtőszekrényben tarts egy nyitott szódabikarbónás zacskót.
A levegő felfrissítésének természetes módjai: szellőztess gyakran, helyezz el növényeket minden szobában, használj természetes potpourrit (nem a mesterségesen illatosított verzióra gondolunk, hanem a szárított virágokat, gyümölcsöket, illóolajokat tartalmazóra!).A bolti légfrissítők és szagtalanítók allergiát, légúti panaszokat, sőt súlyosabb egészségügyi problémákat is okozhatnak Szintetikus illatanyagaikkal tulajdonképpen a beltéri légszennyezést növelik.
Levegőfertőtlenítő spray: 10 csepp citrom- + 10 csepp levendulaolaj feloldva 10 ml alkoholban. Ezt 1 liter vízzel elkeverni és szétpermetezni a betegszobában, wc-ben...
Potpourri ötlet: egy púpozott evőkanál zabpehely, egy ek. őrölt mandula, egy ek. szárított levendulavirág, egy ek. szárított kamilla. A zabpelyhet és a gyógynövényeket finomra őröljük majd összekeverjük a mandulával. Muszlin anyagból kivágunk néhány csészealj nagyságú kört és beleteszünk egy halom gyógynövénykeveréket. Szalaggal összekötjük kis csomaggá.

Rovarok: A hangyák és a csótányok nagyon utálják a bóraxot. Fele-fele arányban porcukorral keverve hamar megszabadulhatunk tőlük. A háziállatoktól azért ezt rejtsük el. Bóraxos felmosással is sokat tettünk ellenük. Ha nem akarjuk, hogy bejöjjenek akkor az ajtó réseibe és egyéb vonulási útjukba cseppentsünk levendula vagy citrom illóolajat. Ezt sem bírják.

Bútorfényezéshez használhatjuk bármelyik illóolajat lenolajban oldva.

Ablaktisztítás: fél liter víz+(citrom illóolaj)+1 ek citromsav+alkohol. Vagy ecetes víz és újságpapír.

És még folytathatnám, hiszen természetes praktikákból hihetetlen nagy a tapasztalat. Próbáltam csak némi támpontot adni, ha valaki csak most kezd „zöldülni”.

Árvai Krisztina
Forrás: termelotol.hu, Zöldház.